Búcsú a Freeblogtól

Az van, hogy a Freeblog nemrégiben elvesztette nem egy blogger sok-sok bejegyzését. Részemről még a szerencsésebbek közé tartozom: csak egy írásom tűnt el mindörökre - meg persze az összes augusztus 27-e után érkező komment. (Áldom most a sorsot, hogy nem vagytok aktívabbak, s nem kellett túl sok hozzászólásotoknak búcsút intenem.)

Már amúgy is régóta tervezem, hogy átváltok valami másra, szóval mostantól itt találtok meg: http://finnestra.wordpress.com/.

Ígérem, előbb-utóbb ez is szép és Rékás lesz.

Maximális extázis

A zenéhez nem nagyon értek, simán csak szeretem. Meg amúgy is már lerágott csont a tegnapi szülinapi Quimby-koncert - a jó értelemben persze, hiszen már minden magára valamit is adó netes média beszámolt az elsöprő sikerről.

Én csak annyit mondok tehát, hogy NAGYON ott volt az egész este, s nem hiszem, hogy tökön kellene szúrnia bárkinek is magát, vagy netán Szilárdot.

Megérte a fülcsengés és a letaposott láb, mert ahogy mindig, a Quimby most is hozta a formáját és nem maradt adósunk semmivel. Köszönjük!

Regényügyi fejlemények

Az az egészen meglepő helyzet állt elő, hogy haladok a regénnyel. Nyilván ezt nem kellene elkiabálni, hiszen ez még csak a harmadik nap, de mivel büszke vagyok magamra, kénytelen vagyok világgá kürtölni. Lesz ez még így se egyébként, de most épp a mának kívánok élni, ugyanis ez a mai ma valahogy igen ígéretes.

5 397/50 000

És még egy napi zenét és idebiggyesztek most Nektek, ollllyan jó kedvem van. :)

A cipőkről és más démonokról

A nagy érdeklődésre való tekintettel térjünk hát vissza a cipők témakörére, többekben ugyanis kérdések merültek fel. [Napok óta nem tudom, hogyan lássak neki ennek a bejegyzésnek, szóval inkább csak átadom magam a tudatalattim veszedelmes árjának, aztán lesz ami lesz.]

Szóval van az úgy, hogy az ember lánya cipő(k) után áhítozik. [Olykor még szükség is együtt jár ezzel a vágyakozással, de mivel ez történetünk szempontjából lényegtelen, most tekintsünk el attól, miféle cél is szentesíti az eszközt.] Ilyenkor felkerekedik, nyakába veszi a várost, s pénztárcájának többé-kevésbé megfelelő boltokban csorgatja nyálát, felpróbál ezt-azt. Néha olyat is, ami 1) túl drága, 2) már ránézésre is tudja, hogy nem neki való/praktikátlan/kényelmetlen.

No most sokszor akad olyan is, hogy a vágyak felülkerekednek a józan észen, s az ember megvesz egy pár olyan cipőt, amit legfeljebb otthon, önmaga örömére hord majd havi pár perc erejéig, aztán bűntudatos sóhajjal visszateszi a dobozba és rázárja a szekrényajtót.

Valahogy így vagyok én a férfiakkal is. (A szekrényajtós részt leszámítva...) Néha egyszerűen csak kelle(né)nek, sőt van, hogy szükségem is lenne rájuk. Ilyenkor 1) a kevésbé látványos szánalmasság jegyében megnézek egy Robert Downey Jr. vagy egy Johnny Depp filmet, vagy 2) elmegyek csodálatos barátnéimmal valamerre az éjszakába, s élőben kritizálunk/istenítünk néhány kevésbé szerencsés hímnemű egyedet.

Vannak ugye, akik jóval az ember kategóriája felett vannak. Nos ők lennének azok, akiket csak nézegetünk. Aztán vannak, akik mernek, de nem nyernek, mert hát azért nekünk sem tetszhet mindenki. S végül vagyok én, aki hol hoppon marad és tovább lubickol az önértékelés egyre mélyülő mocsarában, amely ellen még szépséges gumicsizmámmal sem nagyon tudok harcolni, vagy bevállalom a kihívást és habár tudom, hogy nem lesz ez feltétlenül jó, azért adok egy esélyt a sorsnak.

Jól van ez így egyébként. (Na nem az önértékelős rész persze.) Vannak kapcsolatok, amik csak rövid időre szólnak, akár egy alkalmi cipő. És persze ott vannak a szívósabb darabok, amiket akár évekig nyúzhat az ember. Eleinte azért imádja, mert annyira szép és fényes, és ráadásul még előnyös is, aztán lassanként a kényelem lesz a legvonzóbb tulajdonsága.

Cipőkre szükség van. Akkor is, ha még az utóbbi változattól is búcsút kell néha venni. Meg egyébként is: vásárolni jó.

Visszaszámlálás indul

No, akkor most fussunk neki még egyszer.

Mindjárt november II.

Mindjárt november, ám én megint nem készítettem semmiféle vázlatot. Kilátásaim idén sem ígéretesek, de legalább eseménydús hónapnak nézek elébe: meg kéne írnom ugye azt a bizonyos ötvenezer szavas regényt. Eközben hazautazom Magyarországra, ahol is Quimby-koncertre megyek, hivatalos vagyok legalább kétféle orvoshoz és találkozók hada vár, a családomról nem is beszélve. Aztán vissza Hollandiába, ahol november 21-től, ha minden igaz, megint dolgozó nő leszek.

Na nem mintha panaszkodni akarnék. Épp ellenkezőleg: ideje lesz újra belevetni magam a pörgésbe, ugyanis a semmittevés és a magánéleti drámák okozta megzizzenés határain már jóval túl járok.

Közérzetem valami ilyesféle lenne:

Az előző bejegyzésben emlegetett cipőkre egyébként még majd visszatérünk.

Antidepresszáns

Még tegnap elhatároztam, hogy ma bizony kirúgok a hámból. Kis lelkem kényeztetésre szomjúhozik, így elmegyek turkálni kedvenc haarlemi helyemre, ahol gyakorlatilag bármit beszerezhetsz potom pénzért. Nem csak klassz minőségű ruhaneműt: analóg fényképezőgépet, kristálypoharat - vagy éppen zongorát. Amire éppen kedved szottyan. Nehéz üres kézzel távozni onnan, s az egészben a legjobb, hogy annyira olcsóért elégítheti ki az ember vásárlással kapcsolatos vágyait, hogy még a lelkiismeretéről is bátran elfeledkezhet.

Elmentem hát, hogy végig bandukoljak a ruházati részlegen, ami persze messze a legnépszerűbb sarok az egész üzletben, így érdemes délelőtt útba ejteni. Hacsak nem akar az ember hosszú perceket sorban állással tölteni a próbafülkék előtt, aztán meg a kasszáknál.

Lényeg a lényeg, hihetetlen mennyiségű ruhát találtam próbára érdemesnek, s azoknak bizony csak kis százaléka nem jött velem haza. Jelentős többségük azóta frissen mosva illatozik a ruhaszárítón, s alig várja, hogy végre felvegyem őket. Csodás, olcsó, csinos, lányos darabok. (Ez nem csak az én véleményem amúgy: a sorban mögöttem álló éltesebb úriember is tetszését fejezte ki, kaján vigyorral az arcán.)

A hónap trófeája pedig az a cowboy csizma, amelynek megvétele sok-sok elvemnek ellentmond, de attól még szerelmes lettem belé első látásra. Sokszor vélek párhuzamot felfedezni egyébként lábbelikről és férfiakról hozott döntéseimben...

Hamarosan megint jó lesz

Még 18-at kell aludni, aztán megint minden szép és jó lesz. Mert egy Quimby-koncert bármit megold.

A BOLOND MEG A GYERMEK by podlovics

Mindjárt november

Talán még emlékeznek egyesek, hogy 2010 novemberében, a Nemzeti Regényíró Hónap során, írásra adtam szegény fejem. No most az van, hogy ezt idén sem akarom kihagyni, bármily nagy kudarc is volt a tavalyi próbálkozás.

Az előző évben körülbelül 9 000 szóig jutottam, tehát még a vállalt cél (50 000) ötödét sem sikerült összehozni. Nem hinném, hogy idén (sokkal) tovább jutnék, de hát veszítenivalóm nem nagyon van, ráadásul idén felkészültebb vagyok. Igaz, épp csak hogy...

Új üzemmód

Új üzemmódba kapcsoltam, mivel elfáradtam az előző heteket kitöltő naplopástól és önsajnálattól. Mostantól nem siránkozni fogok (legalábbis jóval kevesebb időt szándékozom erre pazarolni), hanem önfejleszteni. Mert az bizony hasznos dolog.

Van nekem sok-sok okos könyvem, amit elolvashatnék, de most azokkal nincs kedvem foglalkozni, mivel az éves projekt épp elég lapozgatni valóval lát el, meg ugye elkezdtem a fotós tanfolyamot is, ami miatt szintúgy akad jópár átnézendő könyv a listámon. Egy igen kedves spanyol barátném viszont néhány hónapja ezt az oldalt ajánlotta: http://zenhabits.net/.

Egy Leo nevű srác szerkeszti, aki úgy öt éve megelégelte, hogy nyakig ül a ürülékben, s úgy döntött, épp ideje rendbe szednie kis életét. NAGYON üdítő egy olyannyira szimpatikus embertől tanácsokat olvasni, aki nem a frankót akarja megmondani, hanem csak úgy megosztja, neki mitől lett szép az élet. 230 ezer feliratkozó (plusz a le nem követhetők) nem tévedhet. Én meg ugye, régóta tudjuk, semmiképp se.

Szóval én a következő életmódjavító intézkedéseket vezettem be az utóbbi időben:

1. Minden egyes hétköznapot valami hasznossal indítani, tűnjön az bármilyen apróságnak.
   
   Ez kéthavi munkanélküliség után nem annyira egyszerű ám, mint amilyennek hangzik.
   
   Az a típusú ember vagyok, aki egy hasznosan/dinamikusan kezdett napot végigpörög, ám egy belassult, lusta reggel után semmi értelmesre nem hajlandó képes. Igen nagy hatással bíró döntés hát ez.
   
   
2. Minden egyes hétköznap némi időt tanulással tölteni.
   
   Azt vettem ugyanis észre, hogy a monoton irodai munka kitöltötte munkanapok, illetve házimunkával/dorbézolással töltött esték és hétvégék következményeképp majdhogynem fizikai fájdalmat okoz, ha valamiféle absztrakt kérdésről kell gondolkodnom. Ez ciki. Nem kicsit. Ideje tehát lekezelnem valamiféle kvázi-rozsdamaróval az agytekervényeim. Ez lehetne sudoku vagy bármilyen másféle szellemi tréning. Én viszont elsősorban, régi jó szokásomhoz visszatérve, újra itt kutakodom a hasznosabbanál hasznosabb kurzusok között: http://openlearn.open.ac.uk/

A fent emlegetett Úriembertől a legfontosabb, amit megtanulhattam, hogy egyszerre csak egy dolgot akarjuk megváltoztatni, különben könnyedén csúfos kudarcot vallunk. Ennek szellemében tehát egyelőre ennyit teszek "szervezett" formában a szebb jövőért.

A következő héten újabb lépést eszközlök majd. A tervek, természetesen, már készen állnak.

___________________

Akinek az egész bejegyzésből csupán a sudoku utáni elemésztő vágy maradt meg, kattintson ide.